Itt itthon – ott otthon, Európában együtt

A Pécsi Erdélyiek Klubja a Ceausescu - éra utolsó éveiben Erdélyből átdisszidálókból verbuválódott. Első lépéseinket az Ifjúságért Egyesület óvó szárnyai alatt tettük meg. Akkor, még Pécsett nagyon „frissen”, a munkavállalás és letelepedés problémájával voltunk elfoglalva, megpróbáltunk beintegrálódni az akkor éppen átalakuló félben lévő magyar társadalomba. Érdekképviseleti szervezetként definiáltuk magunkat, az áttelepült – főleg kétkezi munkavállaló – fiatalok sorsának egyengetését vállaltuk magunkra.

Három év múlva, 1991-ben önállósultunk, külön egyesületet hoztunk létre. Pécsett az Ifjúsági Ház adott színteret és infrastrukturális lehetőséget programjaink lebonyolításához.

Immár a kilencvenes évek kezdetétől, miután már gyökeret eresztettünk, a befogadó pécsi polgároknak igyekeztünk meghálálni addigi segítségüket, és lehetőségeinkhez mérten, igyekeztünk jó „házigazdaként” viselkedni.

Programjainkat úgy szerveztük, hogy azokban a Transzilvanizmusnak” a velünk hozott értékeinknek egy-egy kis szeletét sikerüljön bemutatni.  Számos erdélyi és Erdélyből áttelepült képzőművésznek (Molnár Dénes marosvásárhelyi grafikus, Papp József Bajára áttelepült keramikus, Bálint Ferenc Komlóra áttelepült grafikus stb.) kiállítást szerveztünk, a  megnyitókon pedig a szakavatott méltatást a Temesvárról áttelepült Kazinczy Gábor egyetemi oktató képzőművész tartotta.

Meghívottaink között szerepelt Banner Zoltán előadóművész, Barkó György színművész, Sütő András lapjának, az Új Életnek a szerkesztősége, Gelu Pateanu Bukarestből Budapestre áttelepült polihisztor és a sort még sokáig folytathatnánk.
Előfizetői vagyunk az EKE (Erdélyi Könyv Egylet) – nek, a Veres Zoltán (Kolozsvárról Stockholmba áttelepült író) által megálmodott, évente megjelenő kiadványnak, amiben főleg az Anyaországon kívül élő írók műveit adják közre minden évben, bizonyos tematika köré csoportosítva, egy kötetbe összefűzve.

A romániai forradalom utáni első hónapokban több város és kisebb település iskolájának szépirodalmi könyveket gyűjtöttünk és juttattunk el.

Az utóbbi években, a határok könnyebb átjárhatóságát kihasználva egyre gyakrabban anyaországi társainknak Székelyföldre, Csíksomlyóra a búcsúba erdélyi kirándulásokat, körutakat szervezünk. Sőt az Erdélyi Körök Országos Szövetsége egyik kihelyezett gyűlését is Gyergyószárhegyen, a Lázár-kastélyban tartotta. Évek óta felvállaltuk egy csángó gyerek „keresztapaságát”, egy éves oktatásának költségét.

Kihasználva az EU nyújtotta plusz lehetőségeket, napjainkban igyekszünk egyre több tapasztalatot átadni erdélyi társszervezeteinknek.
A mintegy hatvan fővel működő kis egyesületünk, amiben a tagok aránya mára már fele-fele erdélyi és anyaországi, nyitott minden kulturális kezdeményezésre, ami a szülőföldünk bemutatására irányul.

Több évtizedes „kisebbségi létünk” pedig arra predesztinál minket, hogy az Anyaországban élő nemzetségekkel karöltve próbáljunk egy szebb jövőt álmodni és teremteni Európának ebben a történelem által mostohán kezelt csücskében.